Marczell Soma

Gyorsvonat 

A vonat egy helyben áll
Visszafelé fut a táj
Mondd miért szaladtok arra
Merről én menekülök?
Miért rohantok vesztetekbe?
Persze. Ti nem tudjátok
Mi várhat ott rátok
Ti nem látjátok
Nem érzitek
Nem halljátok
Mi zajlik odabent
Egy sötét üreg mélyén.
Vagy erre sincs más
Csak a tátongó mélység
Mely néha enged
De újra magához hív?
Mi vonz titetek régi árkokhoz
Én mért kerülök mindig újhoz?
Ha itt leszállnék...
De nem lehet.
A gyorsvonat robog tovább
Nem áll meg bárhol,
Csak ócska helyeken.
Robog, robog a végtelen síneken
De a végállomást
Csak döcögve éri el.

Földanyánk

Az életedet neki köszönheted
És te hálátlan vagy vele
Nem becsülöd nem tiszteled
A saját szolgádnak állítod
Föléled mit jó szívvel ad neked
Irigy s mohó vagy
Elveszed másét is
De jó szemmel nem nézheti
Falánk zabálásod
Kegyetlen büntetése
Váratlanul ér keményen
Visszakapod mit érdemelsz
De nem hallgatsz intő szavára
Csak saját konok utadon jársz
És ő adja, adja neked
Minden tartalékát
Mígnem egyszer elfogy
Minden elfogy
Vajon akkor eszedbe jut-e
Mit e nagy szellem füledbe súg:
"Minden érzés, mely benned feszül, csak kisugárzása e csoport anyagnak
Mit földednek hívsz, s mely, ha más leendne
Nem létezhetnék többé véled együtt."

A Föld napjára,

2017 április

A Huszonegyedik

Itt van az ősz, itt van újra
Ajkunkról szól a bús nóta
Mert mindenik embernek
A lelkében dal van
Kár, hogy reánk nézett
Rebi néni varja.
S mint aki a sínek közé esett
Vidám kacaja többet nem repes
Mert bűnösök vagyunk mi,
Akár a többi nép.
Remegve vergődünk
Oh jöjj, szép büntetés.
Romlásnak indult, hajdan erős,
Míg szenvedni tudott a hős
De már áspiskígyó mérge mar
Nem tart ki túl hamar,
Közeleg a vég,
Mit oly rég
Jósolnak nagyjaink
Mi fölkacagunk sorain.

Szellemem egyre dicsőbb,
Így forog már ez a Föld
De most nézz magadba,
Nézz vissza a megtett útra
Aztán csak előre a pokolba,
Ki itt belép,
Égjen el örök ördögök ölén.

2017. szeptember 27. 

Egy őszi tavasz-est

Ecetes magányban ázom egy padon,

Hiába, mindig csak rád gondolok

Itt várok rád, minden esős napon

Mindenhol összegyűrt fekete lapok.

Bennük kis ajándék, darabok szívemből,

Piros üvegből volt, szilánkokra tört,

Mellettük lelkemnek tépett cafatjai,

Ünnepi ingemnek bepiszkolt rongyai.

Ha nem jössz, hát megyek én,

Állok egy új világ peremén,

Egy lépés, ahol minden szép,

Mégis fáj, hangos üvöltés

Szakad fel belőlem...

Ám ekkor meglátlak,

Hirtelen virágos tavasz lesz

Ködös őszök fátyolos sírásából,

Mellém ülsz, megfogod kezem,

Nem tiszta elmém, rettentőn reszketek,

Közel hajolva egymáshoz, érezzük, esztelen,

Remegő hangon szólít a szerelem,

Két test, mely egymáshoz ily közel kerül,

Valahol legbelül, lélekben egyesül

Első csók, istenem, hát ez is megtörtént

Andalít, boldogít, gyönyörű, álomszép...

Álom... hát persze, egyedül vacogok,

Ecetes magányban ázva egy padon.

Csak játszol itt velem, csalfa kedvesem,

Hisz tudom jól, enyém már soha nem lehetsz,

És nem jössz, hát nem megyek én se, bár itt lenni fáj,

De csak itt lesz,

Ki megtöri majd ez őszi, ködös magányt.