2020. október 24., szombat

2020. október 23. Tárnok

 

Az 1956-os forradalom évfordulóján egy nagyon bensőséges, tiszteletteljes megemlékezésen vehettek részt azok  a tárnokiak, akik ellátogattak a Kegyeleti Parkba, a  „Szabadság napja megemlékezésre, melynek Héthyné Kádár Valéria a Tárnoki Tollforgató Versklub vezetője adott moderálásával színvonalas  keretet. 

Az ünnepség szép hagyománnyal kezdődött: ahogy korábban arról beszámoltunk, 2008. október 6-i nemzeti gyásznapon és azóta minden évben 3 generáció képviselője gyújt meg 3 gyertyát az 1848-as emlékműnél, melyeket október 23-án áthoznak a forradalom emlékére felállított Kopjafáhozhogy tovább hirdesséka szabadság lángjaa forradalom tüze, a hazáért, értünk meghalt hősök emléke nekünk üzen: miénk a felelősség, hogy a tegnap örökségét megőrizve a mát építve, a holnap számára teremtsünk biztos alapot.

Ezután Sisa István Lénárd katolikus plébános úr imát mondotta mártírokért és áldozatokért, majd  ünnepi megemlékező beszédében  Dr. Lukács László polgármester úrtól halottunk történelmi visszatekintést, a felejthetetlen eseményhez méltó megemlékezést.

Az ünepi műsor második részében a Tárnoki II.Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola képviseletében két tehetséges diáklány  kiváló előadásában két vers hangzott el.

Az ünnepi megemlékezést a Tollforgató Versklub tagjainak előadása zárta: Magyar András saját versét mondta el „1956 október 23” címmel, mely már olvasható oldalunkon, valamint együtt elénekeltük a „Ha én rózsa volnék” című ikonikus dalt Biberika János gitár kiséretével.

Az ünnepség végén a tárnoki intézmények, szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.

Tisztelettel emlékezünk !!!


Magyar Fenyves Éva

2020. október 23., péntek

Magyar András - 1956 október 23.




Szomorú esemény - s nem értem, mért ünnep-, 

gyászos emléke lett e nap nemzetünknek. 

Minden okkal, joggal magasztaljuk fel mi. 

Emlékezni kell rá! Ám, nem ünnepelni! 

Azt hittük levágtuk zsarnok tolvaj mancsát, 

s úgy éreztük akkor, eljött a szabadság. 

Reménykedtünk. Itt van. Megcsináltuk. Végre. 

Eufóriával néztünk fel az égre. 

Úgy tűnt, hogy magyarok vére mégsem alvadt. 

Történelmet írtunk. Csodás forradalmat. 

Pár napig olyan jó volt lenni magyarnak. 

Forrongtak városok, vidéken a falvak, 

s azt reméltük, többé nem leszünk már gyarmat. 

Ám csak hősök teste lelt végső nyugalmat, 

s fejfáikra könnyként hull hajnali harmat. 

Fájó lelkük sajnos békében nem alhat, 

mert sokan elérték ott a túlsó partot, 

s szabadságunk csupán néhány napig tartott. 

Mártírokká tette őket álnok zsarnok, 

mert beléjük martak orosz medvekarmok. 

Volt, akit üldöztek, kutattak, kerestek. 

Fákon, az utcákon szanaszét holtestek 

vérét beszívta föld, mint menyétek, nyestek. 

Borzalmak városa horrorfilmként festett,  

és újra szétlőtték ruszkik Budapestet. 

Arcokra sebhelyek róttak gondborostát. 

S elbukott úgy vágyott reménységünk. Nos hát, 

nem tudtuk legyőzni honbitorlók mocskát. 

Véres macskakövet tankok megtaposták. 

Sárba hullt vak zászló vaslánctalpak alatt. 

Volt aki menekült, és világgá szaladt, 

mert jött a megtorlás. Kádár terror, börtön, 

s panasz, hogy büntetést ártatlanul töltöm. 

Kivégzések, kínok, koncepciós perek. 

Időnként nyom nélkül eltűntek emberek. 

Fekete Pobeda érkezet egy este, 

s elvittek sokakat – volt, kit végleg Recskre. 

És mi, kik maradtunk, vártunk a csodára. 

Hittük, hogy érkezik, s remény maradt árva.  

Hát, ünnepre nincs, csak emlékezni van ok. 

S úgy tűnik szabadság, lám ismét tetszhalott, 

mert nincsenek hősök, merész fiatalok. 

És úgy látszik, sajnos most, ez idő szerint, 

hiába buktak el bátor elődeink. 

Kiskirályok jönnek s uralkodnak megint. 

Potrohos tábornok most pökhendin beint,  

s mindennek ellopják, lenyúlják a felit. 

Van egy gazdagodó álnok, sunyi kis stáb, 

s új listát írnak itt lám volt kommunisták. 

Érdekből, haszonért mindig akad párttag. 

Lesznek s vannak, s voltak, akik statisztáltak. 

Ám úgy látszik, akad szabadságra vágyva, 

még pár ifjú ember, aki mégsem gyáva, 

s nem vitte külföldre eddig még a lába, 

s pislákol még halvány remény mostanában. 

2020. október 7., szerda

A nemzeti gyásznap 2020. október 6. Tárnok

 A nemzeti gyásznapon október hatodikán az „Aradi Vértanúkra” emlékeztünk a Kegyeleti parkban Tárnokon. Az 1948-49-es szabadságharc leverését  kegyetlen megtorlás követte, 13 honvédtábornokot Aradon, Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét pedig Pesten végezték ki. Ezen a napon a kegyelet kifejezéseként Magyarország lobogója félárbócon marad. Tárnokon 3 gyertyát gyújtunk az 1848-as emlékműnél. Egyet az 1848-as forradalom, egyet  az 1956-os forradalom hőseiért, egyet pedig a jövő nemzedékéért. Az ünnepi megemlékező beszédet  Dr. Lukács László polgármester tartotta.

Vörösmarty Mihály:  Szózat című versét – melynek minden sora ma is igaz és mindannyiunk számára követendő  - a Tollforgató Versklubunk képviseletében Batári Rita kiválóan, szívhez szólóan,  az emlékezéshez méltóan adta elő.

Az ünnepség végén a tárnoki intézmények, szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat.

Tisztelettel emlékezünk !!!



Magyar Éva beszámolója