Magyar András - Nővérek

Nővér ápol, etet, kis újszülötteket,

s gondozást áhító, bajukban megrekedt,

megműtött, operált, beteg embereket.

Ő támogat téged, és ő segít neked,

hogy könnyebbé tegye kórházi életed.

Talpon éri hajnal, és a késő este,

s nem nagyon figyel itt senki lelki stresszre,

és amit érte kap, sajnos nagyon kevés.

Nem jár üdvrivalgás, túl sok elismerés.

Nincs idő étkezni, kényelmesen nyelni,

s pihenés, csupáncsak lélegzetvételnyi.

Mindig van valami. Egy nap sem túl laza,

s égő, álmos szemmel botorkálhat haza,

hol várja a gyerek, párja, és a lakás,

s otthoni munkából, gondból is egy rakás.

Sajnos pihenésre sosincs idő elég,

s másnap újraindul forgó mókuskerék.

Megy a versenyfutás, és az sem lesz könnyebb.

Régiek elmennek, s új betegek jönnek.

És ellátja, őket, s föléjük hajol, ha

nem működik testi funkciók kontrollja.

Tán tíz kilométert is trappolnak gyalog.

Szorgos, hétköznapi, kis, őrzőangyalok.

Ők ott vannak, ahol kezdődik az élet,

s ott is, hol már beteg, sérült fel nem éled.

S szívfájdító, mikor megmattuló szemek

fókuszában megfagy végzáró üzenet,

s lecsukódik fáradt, bőrredőny e sátra,

és lélek elindul csendben odaátra.

Ekkor nővér szív is fájdalommal teli.

S bár nincs idő sírni, nehéz felejteni.

Életünk az, amit gyakran rájuk bízunk.

Munkájuk, számunkra továbbított vízum.

Ők a reményei minden betegágynak,

és betegnek, akik, ápolásra vágynak.

Ők pont olyanok, mi elesetteknek kell.

Fürdetnek, mosdatnak, lám, már korán reggel,

s ébredéshez nem kell csörgőóra, vekker.

Dolgoznak nyílt szívvel, s anyai lélekkel,

hogy bántalom, baj, kór, s szenvedések alatt,

múljon el fájdalom, könnyüljön pillanat,

hogy ne ijesszenek, úgy kórházi falak,

és elgyengültek is, fel s talpra álljanak.

Férfi erejével felér kitartásuk,

s hivatásuk jobb célt, nem érne el másutt.

Ők küzdenek velünk. Viaskodnak értünk,

és úgy is, hogy mi ezt, még csak nem is kértük,

hogy mi jobban legyünk, hogy maradjunk élve.

És helyt kell állniuk reggel, este, délbe’,

az otthoni gondok sorozattüzébe’,

hiszen azokat sem söpörhetik félre.

 Nincs karácsony, ünnep, újév, szilveszterek,

név - vagy születésnap, akkor sem, ha kerek.

Bár szeretne menni, nem oldhat kereket.

És minden nővérből lehet egyszer beteg.

Ám, ő gondoskodik, vigaszt ad és ápol,

s páciens jobban lesz kedves mosolyától.

És hogyha hideg ráz, s vergődnöd kell lázban,

ő az, ki pártfogol téged a kórházban.

Infúziót beköt, gyógyszert adagolva,

vért vesz, figyel terád, s rengeteg a dolga.

Ügyes, határozott, segítőkész s bátor,

s elterel bennünket zord halál torkától.

Betegként megnyugszol, s javul állapotod.

s jelenlétét látva, félni nincsen okod.

Ellát minket, s vigyáz, ágy, test legyen tiszta.

Orvos és beteg között, önzetlen statiszta.

Ágytálat, kacsát tart, s ha kell vesetálat.

Beteg érdekében neki asszisztálnak.

Sztómazsákot tisztít, s nincs benne utálat,

akkor is, ha nyúzott, eltikkadt és fáradt.

S úgy beidegződik - és gyorsabb, nincsen nő -,

hogyha megszólal a nővért hívó csengő.

Csillapít, kinek fáj, s kábulatban ájult,

akire sorscsapás kegyetlenül rájut.

Szapora léptekkel kórtermek közt futnak,

s másokra figyelve bocsájtanak útnak.

És mi búcsút intünk, s ballagunk gyógyultan.

S tovább robotolnak, hol a nővérpult van.

Nem gyűrt le betegség lám bennünket mégse,

mert óvott ápoló kezek érintése.

Köszönhető nekik mindez, mert nem vitás,

általuk lett bennünk, újra vitalitás.

Emlékezetünkben megmarad a nevük,

hiszen jobban lettünk, s ez az ő érdemük.

Hálás szeretettel gondolunk mi rájuk.

Biztonságot jelent zöld, fehér ruhájuk,

Áldás segítségük. Mely hatalmas munka.

S köszönet, mit adunk, oly csekély számukra.

 

Méltánytalanok ma itt gyógyító elvek,

mert ők, ennél, sokkal többet érdemelnek!

Hálátlan államunk nekik fricskát mutat,
hisz nem becsüli meg szép hivatásukat.