Marczell Soma

Gyorsvonat 

A vonat egy helyben áll
Visszafelé fut a táj
Mondd miért szaladtok arra
Merről én menekülök?
Miért rohantok vesztetekbe?
Persze. Ti nem tudjátok
Mi várhat ott rátok
Ti nem látjátok
Nem érzitek
Nem halljátok
Mi zajlik odabent
Egy sötét üreg mélyén.
Vagy erre sincs más
Csak a tátongó mélység
Mely néha enged
De újra magához hív?
Mi vonz titetek régi árkokhoz
Én mért kerülök mindig újhoz?
Ha itt leszállnék...
De nem lehet.
A gyorsvonat robog tovább
Nem áll meg bárhol,
Csak ócska helyeken.
Robog, robog a végtelen síneken
De a végállomást
Csak döcögve éri el.

Földanyánk

Az életedet neki köszönheted
És te hálátlan vagy vele
Nem becsülöd nem tiszteled
A saját szolgádnak állítod
Föléled mit jó szívvel ad neked
Irigy s mohó vagy
Elveszed másét is
De jó szemmel nem nézheti
Falánk zabálásod
Kegyetlen büntetése
Váratlanul ér keményen
Visszakapod mit érdemelsz
De nem hallgatsz intő szavára
Csak saját konok utadon jársz
És ő adja, adja neked
Minden tartalékát
Mígnem egyszer elfogy
Minden elfogy
Vajon akkor eszedbe jut-e
Mit e nagy szellem füledbe súg:
"Minden érzés, mely benned feszül, csak kisugárzása e csoport anyagnak
Mit földednek hívsz, s mely, ha más leendne
Nem létezhetnék többé véled együtt."

A Föld napjára,

2017 április

A Huszonegyedik

Itt van az ősz, itt van újra
Ajkunkról szól a bús nóta
Mert mindenik embernek
A lelkében dal van
Kár, hogy reánk nézett
Rebi néni varja.
S mint aki a sínek közé esett
Vidám kacaja többet nem repes
Mert bűnösök vagyunk mi,
Akár a többi nép.
Remegve vergődünk
Oh jöjj, szép büntetés.
Romlásnak indult, hajdan erős,
Míg szenvedni tudott a hős
De már áspiskígyó mérge mar
Nem tart ki túl hamar,
Közeleg a vég,
Mit oly rég
Jósolnak nagyjaink
Mi fölkacagunk sorain.

Szellemem egyre dicsőbb,
Így forog már ez a Föld
De most nézz magadba,
Nézz vissza a megtett útra
Aztán csak előre a pokolba,
Ki itt belép,
Égjen el örök ördögök ölén.

2017. szeptember 27. 

Egy őszi tavasz-est

Ecetes magányban ázom egy padon,

Hiába, mindig csak rád gondolok

Itt várok rád, minden esős napon

Mindenhol összegyűrt fekete lapok.

Bennük kis ajándék, darabok szívemből,

Piros üvegből volt, szilánkokra tört,

Mellettük lelkemnek tépett cafatjai,

Ünnepi ingemnek bepiszkolt rongyai.

Ha nem jössz, hát megyek én,

Állok egy új világ peremén,

Egy lépés, ahol minden szép,

Mégis fáj, hangos üvöltés

Szakad fel belőlem...

Ám ekkor meglátlak,

Hirtelen virágos tavasz lesz

Ködös őszök fátyolos sírásából,

Mellém ülsz, megfogod kezem,

Nem tiszta elmém, rettentőn reszketek,

Közel hajolva egymáshoz, érezzük, esztelen,

Remegő hangon szólít a szerelem,

Két test, mely egymáshoz ily közel kerül,

Valahol legbelül, lélekben egyesül

Első csók, istenem, hát ez is megtörtént

Andalít, boldogít, gyönyörű, álomszép...

Álom... hát persze, egyedül vacogok,

Ecetes magányban ázva egy padon.

Csak játszol itt velem, csalfa kedvesem,

Hisz tudom jól, enyém már soha nem lehetsz,

És nem jössz, hát nem megyek én se, bár itt lenni fáj,

De csak itt lesz,

Ki megtöri majd ez őszi, ködös magányt.

Meghívó

Németh Györgyi

A kikelet hírnöke

Didergető éjszakában

megrezzennek az álmok,

s a puha hó alatt

összesúgnak a hóvirágok.

Ők már valamit sejtnek,

valamit megéreznek -

Tavaszi világnak

apró hírnökei lesznek.

Reggelre kibújnak,

hó alól virulnak,

s a fagyos világra

kikeletet hoznak.

Hó alól hóvirág

Te vagy, te kis virág

a kikelet hírnöke.

Fehér szoknyácskád 

a tavasznak ékköve.

Tőled olvad a hó,

a fagyos jégvilág.

Nincsen oly kemény tél, 

mely néked ellenáll.

Te vagy a legelső –

bátor kis hóvirág.

Te vagy a zöld remény,

hó alól új világ.

Tél ellen te nyered

mindig a csatát.

Te vagy a kikelet, 

Hó alól hóvirág!

2018. jan. 18.

Február-fi

Február az év

 legkurtább hónapja.

Arcpirító szél elöl szökik

nagyokat kurjantva.

Mikor magát a 

befagyott tavon

jól kikorcsolyázta,

brummogva belekezd

egy mókás medve-táncba.

Majd álruhát ölt, 

koronásan,

királyi palástban,

s mulat egyet Zsuzsannával

a falusi maszkabálban.

Távozóban

 még gondosan

hóvirágot varázsol

sok női kacsóba boldogan.

2016. febr.18.

Nyűtt világ

Hej, Te ott

Te nyűtt világ –

Kopott gúnya rajtad.

Üdvözöl a barkaág,

újságját fogadjad!

Sápadozó orcádat

fordítsad a napnak,

Minden bajod elfeledd,

Higgyél a tavasznak!

Hé, Te bús,

fáradt motor –

szomorságra hajló.

Vigasztalód a tavasz,

új életre fakasztó.

Színehagyott

szőttesem,

kopottas világom.

Előtted az ajtót

széles nagyra tárom.

Látod, ott

is én vagyok,

hogy is tagadnálak.

Kívül is meg belül is

szép vagy és csodállak.

2019. márc.

Tavasz óhajtása

Kopott köpeny,

 vedlett vágyak;

Le veletek

téli tájak!

Ég veletek 

kopasz földek,

jégvirágos

 öreg hölgyek!

Réten legyen 

cifra gúnya,

zöld zuhogás

 hét határba,

Dimben – dombon

 szűzi lombot;

Tünde Tavaszt!

– én aszondok.

2018. febr.16

Tűnjön el a tél!

Csontos, kemény még a tél,

mozdulatlan s dermedt.

Lerántanám róla én

e szürke, fagyos leplet.

Hol van most a napnak

aranyló sugára?

Képzeletben felidézem,

mert úgy vágyom utána.

Hol van a tavasznak

lenge-lepke tánca?

Színes virág kelyhén

méheknek románca?

Hol van a világnak

örömittas bálja?

Csörgő patakoknak

szelíd morajlása?

Ezen a télen is

csak jégvirág termett.

Csupasz ágon zúzmara,

s madár, ki csak reszket.

Tűnjön el a hideg tél,

fogjon a varázslat!

Zimankót ki elítél,

fordítson annak hátat!

Ne kerüljön szemem elé,

fagyot ne is lássak!

Örvendjen, aki él

Tavaszvirulásnak!

2018. febr.

Magyar Kultúra Napja

2020. január 22-én ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját a Heinrich Antal Házban kicsikkel és nagyokkal egyaránt. Színes műsorral készült a Mesevár Óvoda, elsőként a Hajtóka Gyermek tánccsoportja lépett fel Páll Éva vezetésével. Öröm volt látni, hogy mennyire élvezték a népi játékok bemutatását a színpadon. Őket követték a Mesevár Óvoda lelkes versmondó óvodásai , akik bátran kiálltak egyedül, vagy épp kisebb csoportban a színpadra és fejből szavalták el a rendezvényre megtanult szebbnél-szebb verseket. A gyermekek után mi a Tollforgatók Versklub tagjai olvastuk fel saját alkotásainkat. Batári Rita egy gyermekverssel készült, utána Németh Györgyi Ezerarcú magyarország című versét hallhattuk,  Pandúr Erika akinek képkiállítása is megnyílt ezen a napon József Attila versét olvasta fel. Magyar András költőnk egy csodás verset hozott az édesanyákról, végül egy rendkívül szomorú verssel zárta Héthyné Kádár Valéria Elmentek Édesanyáink címmel.

Batári Rita

Németh Györgyi

Magyar András

Pandúr Erika

Héthyné Kádár Valéria

Kádár Valéria - Elmentek Anyáink

Sajnos eljön a perc, amikor tényleg fel kell nőni,

mikor szüleinket többé nem tudjuk ölelni.

Semmi nem nyújt vígaszt, mondhatok most bármit,

árvák lettünk te meg én, mert elmentek Anyáink.

Enyhíteni vágyom szíved fájó terhét,

ölellek órákig, ameddig szeretnéd,

lecsókolom könnyed, hogy kevésbé égesse

arcod, mit egykor Édesanyád tartott féltő tenyerébe.

Itt maradtunk egymásnak, és a gyermekeinknek,

árván fájó szívünk, otthon megpihenhet,

örömben, bánatban egymást támogatva,

enyhítjük a terhet együtt napról-napra.

Úgy fáj a búcsú,  mégis el kell engedünk,

de nem telik el nap, hogy ne emlékezzünk,

hisz „csak az hal meg igazán, akit elfeledtek”,

s csak azt felejtik el, akit soha nem szerettek.

Elmentek Anyáink, fel kell most nőni,

tombol még a bánat… minden össze dőlni,

széthullani látszik a gyönyörű gyermekkor,

most felnőssz, pedig boldog voltál akkor.

Biberika János - A hetedik én vagyok

Marokkói sikátorban

Füstös, vidám kiskocsmában

Kártyajáték, izgalom

Bicska csillan asztalon....

A csapost fejbe csapják

A kövéret hasba rúgják

A colost megkéselik

A ficsúrt képen verik

Az öreget boxerezik

A matrózt meglékelik

Repülnek az asztalok 

A hetedik én vagyok.

Sivatagban fúj a szél,

Kicsi erőd közepén

Sorban állnak légiósok,

Arcukban homok, jó sok...

A kövérnek nincsen gombja

Colosnak hosszú a haja

Ficsúrnak bamba képe

Öregnek sebes térde

Őrmesternek nincs sapkája

Hadnagy úrnak nagy a szája

De fegyverük csillogott!

A hetedik én vagyok.

Selyem ágynak közepébe

Szép nő fekszik s szeme fénye

Férfiakat felfokoz,

S galibákat ez okoz...

A kövér a függöny mögött

Colos az ágy alatt röhög

Ficsurunk a szekrény mélyén

Öreg meg komód tetején

Őrmester a garázsban

Hadnagy csomagtartóban

A búvóhely elfogyott...

A hetedik én vagyok.

Magyar András - Nem vagyok ifjú újszülött

Nem vagyok ifjú újszülött,

s rohamosan  megvénülök.

Szemem alatt két nagy táska.

Van okom a jajgatásra.

Elteltek az évek, s fáj, mer’,

költőtollam már old-timer.

Magyar András - Tél

Csend van, s vak unalom

fut az éjben.

Fáradt fény járkál a vagon

dermesztő hidegébe.

Didergek.

Az ablakon

dér-csillám-flitterek

jégvirág térképe remeg.                                                                  

A tompa, konok,

otromba hanggal vonagló vagonok

kígyózva nyikorognak a mozdony után,

s durván zakatolnak a porzó hóval belepett,

ridegen meg-megcsillanó síneken.

Felgöngyölődik lassan a távol.

Az éjszaka hóviharából

hideg lehelettel ásít a tél,

s tombolva, kiabálva,

hófergeteges táncát járja zihálva,

s dermesztő harapással a szél.

Meghívó

A Tollforgató Versklub alkotó tagjai évek óta rendszeresen olvassuk fel műveinket a Magyar Kultúra Napján. Ez alkalommal Németh Györgyi nem csupán verset mond, éneklésre is vállalkozott, saját versének megzenésített változatát adja majd elő. A meghívón olvasható szereplők mellett Batári Rita verseit is hallhatja majd az érdeklődő közönség. 

Mindenkit szeretettel várunk!

Biberika János

Gitár

Csak fogom gitárom és játszom én,

Asztalon előttem képeid,

Szépia fotók, egy gyertya, kávé,

S fejemből játszom emlékeid.

Énekel a gitár és lassan lassan

Dalt csalnak ki belőle ujjaim,

Szép képeid megelevenednek,

Mosolyod elérik húrjaim.

Képeiden szemed, orrod, ajkad,

És arcod minden szépsége,

Mi gitár testéből dallamot csal ki,

S száll az égbolt kékjébe.

Képedet húrom alá teszem,

S így rakom le hű gitáromt,

Ha mindíg e hangszert előveszem,

Láthassam újra szép arcodat.

Keringő

Táncolunk, táncolunk, s közben csak keringünk,

Szemedbe révedek, nem látok mást.

Mosódott arcfalak előtt így suhanunk,

Kezemben tartalak s fogjuk egymást.

Keringőléptei fülemben koppannak,

Halk zene el sem jut vak füleig.

Minden, mi körbevesz, csak néma árnyék,

Hagszerek némán dolgukat teszik.

Kezed tenyeremben, érzem a lüktetést,

Szívem is felveszi ritmusodat,

Keringünk körbe a világ fala előtt,

De nem látok mást, csak szép arcodat.

Gyertyafény játszik két szemed tükrében,

Lépésről lépésre ringva megyünk,

Megszűnik minden, mi körbevesz bennünket,

S ölelve, táncolva keringőzünk...

Elmaradt percek

Pereg az idő, ketyeg az óra.

Minden pillanat tovaszalad,

Elszalasztott percek, órák Veled

Mind, mind csak álom marad.

Nézhetném szemed, hallhatnám hangod,

Helyette követ török hiába,

Elveszett idők, elveszett percek

Süllyednek idők híg mocsarába.

Végtelen törvény ez, sötét és mély,

Melyből semminem tér már vissza.

Elveszik mind idő spiráljában,

S talán mégis  ő hozza majd vissza.

Az idő...

A hét kulcs őrzője

Első kulcsod nyitja szemem tükrét nagyra

Második az ajkamat nyitja édes csókra

Harmadik a szívemet tárja oly tágra

Negyedik a  lelkemet szívedhez láncoljs

Ötödik a kezemet kezedbe kulcsolja

Hatodik kulcs gondolatom lakatját átjárja

Hetedik a szerelmemet örökre bezárja

Kicsi szívem rejetett, titkos kamrájába...

Hét kulcsom őrzője Te vagy magad,

Rád bízom, s örökre Nálad marad...

Kép a falon

Fényképezőgép nézi arcodat.

Szépség fegyverét, csalfa dacodat.

Kacér mosolyod fényben fürdeted,

Szemedben tükör szép tekinteted.

Filmre árnyat vet arcod íve lám,

Szemed csillaga villog most reám.

Ebből lesz a kép, mit megkapok talán,

S örökre ott lesz életem falán.

Úton vagyok

Úton vagyok, egyedül, suhan velem a táj,

Szépségét ontja s szemem nyeli, 

Falvak, városok, hegyek és völgyek

Kanyargó út mindet szeretheti.

Azért vagyok úton, hogy úton lehessek,

Nincsen célom, csak az utazás maga,

Dörömböl a motor, szél nyomja mellkasom,

S lelkembe száll a vidék illata.

S mégis gondolatom másik úton jár,

Hol szemed csillaga mutatja az irányt.

Mosolyod szerpentin, kanyarja édes,

S emléked elmossa az utazó magányt.

Két utunk összefut, eggyé válik,

Mint mi is teliholdas éji álmomban,

S Veled kanyargok már utam végéig,

Feloldódva napos, messze távolban.

Németh Györgyi - Télűző-Tavaszváró

Elég volt már a zord télből,

csípős szélből, sötétségből!

Elég volt a kemény fagyból,

Élet fakadjon a napból!

Süssön, süssön héthatárba,

Rügyet dobjon kopasz ágra!

Nekem mindegy bárhonnan jön,

napnyugatról, napkeletről.

Minden erdő legyen zengő,

madárhangú, messze-csengő!

Elég volt a csupasz fákból!

Sok volt már a januárból!

Félre síbot, síléc, szánkó!

Legyen tavasz! – mondjuk, mától.

Medve keljen barlangjából,

Ne ijedjen árnyékától!

Bújjon elő, meg nem bánja!

Táncot járjon februárba’!

Isten mentsen, isten mentsen,

hogy ez a tél itt rekedjen!

Jobb lesz neki,  én aszondom,

A nyakunkon  ne maradjon!

Úti laput a lábára,

Szeleljen el hamarjába!

Így indítsuk útnak végleg,

Most már vége legyen a télnek!

Egye fene a sok hideget!

Tavasz legyen, szép kikelet!   

Németh Györgyi - Januárhoz

Január – bevallom –,

nem ihletett meg nagyon.

Gondoltam, róla a versírást

én bizony kihagyom.

Hisz erős képzelettel

se írhatom le jónak

a hideget, sötétet,

a fagyosat, a zordat.

Hogy barátságos hónap,

azt sem állíthatom,

de e jeles hónapban

Pálnak fordulása vagyon.

Ezért mégis eleget teszek

a jól bevált szokásnak;

Kedvében járok –ígérem –,

fergeteg havának.

Lévén Gergely naptárában

néki elsőbbsége,

Legyen ő az új esztendőben

a béke hírvivője!

Ianuárius kapuja álljon

nyitva minden jónak!

Nevezhessük bátran őt

Szerencsehozónak!

Csorduljon ki könnyünk

a sok jó kacagástól!

Ezt rendelem az idén

január havától. 

Magyar András - Vers költői ceruzához

Cerkám! Benned volt nagy kondi.
Tudtál velem fekve nyomni.
Hogy dicsértek egykoron, mi?
Szép voltál, mint egy Korondi.
Ám lejárt dicső korod, ni.
S mert nem tudsz már iparkodni,
s fekszel, mint ólban a Bodri,
s marni sem tudsz, csak morogni,
Nincs több protekció, lobbi.
Hősi halált halsz, mint Szondi.
Egykor nőt láttál, s már hoppsz, ott
bámult félszemű Küklopszod.
Most, biztatlak, gyerünk, kacsints!
Ám, fejednek árnyéka sincs.
Pennád hegye már nem kemény.
S lám nem lesz több hősköltemény.

Magyar András - Férfifantázia

Hogyha egy csinos nő jól van csomagolva,

ruciját levenni, de jó volna róla!
Lehull tanga, mellfix csatja ki van oldva.
Szív, s légzés gyorsul, és fel-le jár a borda.
Ruha nélkül legszebb egy nő. Tök csupaszon.
S nem az eszem mondja ezt, hanem a, "vágyam".
S őket nemcsak szemmel cirógatnám lágyan!
Mert férfinak nőhöz akkor jön meg kedve.
S nem csupán csillogó két szeme meredne,
pupilla is tágul vágyón, epekedve,
s benne így lelke is lemeztelenedne.
Hölgyektől csábos csók, édes, mint a Cola.
S nyálcsurgatón folyton álmodozunk róla.
Egy csinos nő láttán, ámulunk, és végünk.
Ám jól pofon suhint minket feleségünk.
S széttörik az ábránd, szilánk, színes ábra.
S visszazuhanunk a szürke valóságba.

Batári Rita

A Föld szíve

Hanyatt fekszem a réten,

a rét közepében.

Behunyom a szemem

és semmit se teszek.

Semmi mást,

csak érzek.

Ez a pár perc a miénk,

kettőnk titka,

s mégis mindenkié.

Föld göröngyök a vállam alatt,

masszírozzák fáradt tagjaimat.

Kamillavirág cirógatja az arcomat,

fűszálak ujjaim közt játszanak.

A madarak tarka éneke,

nyugtató melódiát zeng nekem.

Csukva a szemem, és mégis látok,

látom, e színes, csodás világot.

Örök mozgásban a mozdulatlan.

Szívünk együtt dobban.

Föld! A Te szíved, s az enyém.

Most nem vagyok másé, csak a tiéd.

Te tartasz életben engem,

földi lények anyja,

Te, megfejthetetlen!

Pillangó ébreszt, hív haza.

Ballagok vele.

S majd egy szellő szólít, 

s én szaladok.

Belélegzem az éltető illatot.

Tárnok, 2017. április 21.

Sajnálatomra

Van úgy, hogy tévedek.

Van úgy, hogy bántalak.

Van úgy, hogy tagadom.

Van úgy, hogy megbánom.

Van úgy, hogy kimondom,

bocsáss meg kérlek.

De legtöbbször csak ülök,

s magamba nézek.

Sajnálkozó könnyeim taván

hajózok a mélybe.

Másnap felkelek,

S ugyanúgy tévedek,

ugyanúgy bántalak.

Lehet, hogy megbánom,

esetleg kimondom.

Sajnálat hajóm kikötőmben vár.

Minden áldott nap győz,

nem te vagy a hibás!

A hajó egyszer léket kap,

úgyis öreg volt már a fa.

A nyomtalan csöndben eltűnik,

mintha sohasem járt volna itt.

S többé már nem tévedek,

többé már nem bántalak.

Soha nem tagadom,

nincs is mit megbánnom.

A szavak, azok már nincsenek.

Nem ejthetem ki többé,

bocsásd meg vétkemet!

Tárnok, 2016. december 1.

Csodák

Sorolhatnám szívem szomorúságát,

a gonoszság végtelen határát.

Írhatnám elégedetlen életem elégiáját,

de ezt most nem teszem.

Látom fiam szemében a ragyogást,

amikor meglátja a Mikulást.

Lányom hálás tekintete,

de jó, hogy újra ringatsz engemet.

Mutatni jöttem, mi a varázs.

Az aranyló első napsugár.

A reggeli kakaó habja,

mely bajuszt formál az ajkadra.

Az egyben maradt kártyavár,

a megtalált homokozólapát.

A vonaton a közös ének,

az utasok mind minket néznek.

A vízilabda csata a tóban,

lányokat kergetni a hóban.

A szülinapi parfé torta,

a gyertyákat elfújni egy szuszra.

A szívből jövő adomány,

mi a koldusra rátalál.

A barát, ki örül veled,

s ha kell, letörli könnyeidet.

S egy szerelemédes éjszakán

ölelkezik a fiú és a lány.

Hiszik, örök ez a pillanat,

s a csillagok kacsintanak.

Ez a varázs. A csoda, s a válasz,

mi értelme a világnak.

S tán ezért vagyok én is,

keresni együtt, ami szép itt.

Tárnok, 2016. december 3-4.